Én most ebben a bejegyzésben megpróbálom a témahéttel kapcsolatos véleményemet összegezni.
Azt, hogy melyik csoporthoz szeretnénk csatlakozni, hogy melyik hátrányos helyzettel rendelkező csoporttal szeretnénk foglalkozni, azt mi választottuk. Mi a csoportban a siketeket és nagyothallókat választottuk. Sok mindent megtudtunk erről a csoportról. Megtudtuk, hogy mi a különbség a siketek és a nagyothallók között. Megismertük az életüket, hogy milyen nekik minden napot úgy leélni, hogy a külvilágból semmit nem hallanak. Nekik az egy nagy akadály, hogy a hallókkal nem tudnak kapcsolatot létesíteni márpedig az emberek többsége halló, és nem tudnak nekik semmit sem mondani.
Bennem egy pozitív nyomot hagyott ez a témahét. Most már szerintem a csoport minden tagja jól ismeri őket, jobban tudunk velük kapcsolatot létesíteni. A siketek ugyanolyanok mint egy átlagos ember csupán más nyelvet beszélnek a jelnyelvet.