Március 21-én, hétfőn ellátogattunk a Hallatlan Alapítvány Rigó utcai székhelyére. Itt lehetőségünk nyílt arra, hogy többet megtudjunk a siketekről és nagyothallókról. Egy siket hölgy, Bambi tartott nekünk előadást, amely bevezetett minket a hallássérültek világába. Mesélt nekünk a hallássérülés fokozatairól, és megmutatta a különbségeket a siketség és a nagyothallás között.

Bambin kívül ketten voltak jelen az alapítványtól, egy nagyothalló és egy tolmács. Ők fordították le nekünk, amit Bambi mondott és fordítva. Az előadás után feltehettük kérdéseinket, amikre készségesen válaszoltak is. Sok érdekes kérdés hangzott el, és sok új dolgot tudtunk meg arról, hogyan gondolkodnak a hallássérültek és hogyan vélekednek rólunk, hallókról.

Nagyon érdekesnek találtuk ezt a látogatást, mivel sok kérdésünkre, amelyek már nagyon régóta foglalkoztatta minket, választ kaphattunk. Ez egy jó bevezetőnek bizonyult a hét további programjai előtt.

Matek órák

A Hallássérültek Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye és Kollégiuma fogadott minket március 22-én, hogy betekintést nyerhessünk a súlyosan hallássérült gyermekek világába.

Lehetőségünk volt arra, hogy néhány órát meglátogassunk, és mi választhattuk ki, hova szeretnénk bemenni. Kíváncsiak voltunk arra, hogyan zajlik egy matekóra, ezért kettőt is meglátogattunk.

Az első a negyedik osztályosok órája volt. Egy kicsi, de barátságos terembe vezettek minket, ahol leültettek a sarokba, hogy rálássunk az egész osztályra. Amikor egy egész osztályról beszélek, igazából csupán négy diákra gondolok. Mivel a siket és nagyothalló gyermekek sokkal több figyelmet igényelnek, mint a hallók, egyénre szabott a tanítás, ezért nagyon kevesen vannak egy osztályban. Éppen aznap kezdtek bele egy új tananyagba, a negatív számokkal foglalkoztak. Érzékelhető volt, hogy számukra több idő szükséges egy-egy anyag elsajátításához, mint a halló gyerekeknek. Nehézséget okoz nekik az írott szövegek megértése, mivel főleg jelnyelv segítségével kommunikálnak egymással, és a magyar nyelvet csak másodlagosnak tekintik. Az egy-egy csoportban lévő diákok közt is gyakran van eltérés, más szinteken vannak, más tempóban haladnak.

Először a tanárnő a táblán elmagyarázta az új anyagot, majd feladatlapokat osztott ki a gyerekeknek. Közben, hogy ne unatkozzunk, adott nekünk egy képességfejlesztő játékot, aminek az volt a célja, hogy 6 darab lapocskából egy kockát rakjunk ki. Először azt hittük, nagyon könnyű dolgunk lesz, a lapok összeillőnek tűntek. Azonban elég hamar kiderült, hogy tévedtünk. Attól még, hogy egy-egy lap összeillett, nem volt biztos, hogy jó helyre raktuk őket. Olyan is volt, hogy 5 lapot összeillesztettünk, ám a hatodik nem illett bele. Ilyenkor mindig elölről kellett kezdenünk az egészet. A végére rendkívül frusztráltak lettünk, bár végül egyikünknek sikerült kirakni az egyik kockát.

Az óra végéig minden diák a feladatlappal foglalkozott, és a kapott házi feladat mennyiségen is látszott, hogy ki milyen tempóban képes haladni. Az óra végeztével megköszöntük a lehetőséget, majd elbúcsúztunk mind a gyerekektől, mind a tanárnőtől.

A második óra, amit meglátogattunk, a hetedikesek matekórája volt. Ők természetesen már sokkal magasabb szinten voltak, és éppen az egyenleteket gyakorolták szöveges feladatok formájában. Ebben az osztályban is kevesen voltak, összesen hatan, bár akkor éppen csak hárman voltak jelen. Egyikük külön dolgozott, ő kicsit hátrébb tartott, mint a másik két diák. A többiek elég jól tudták követni az órát, hamar rájöttek, mit hogyan kell megoldani. Az egyetlen dolog, ami problémát okozott nekik, az a szövegek megértése volt. Onnantól kezdve, hogy egyenletté alakították, nem volt problémájuk a feladat megoldásával, azonban ez nagyon nehéznek bizonyult számukra. Az óra légköre jó volt, otthonosan éreztük magunkat. A falak tele voltak a gyerekek által készített leírásokkal és rajzokkal.

Mindkét órát nagyon élveztük és jó volt látni, hogy ennyire odafigyeltek minden diákra, főleg a kicsikre. A gyerekek fokozatosan egyre kevesebb segítséget kapnak az évek folyamán, hogy megszokják, hogy nem lesz mindig ott mellettük egy segítő személy, és esélyük legyen egy halló iskolába integrálni.

http://www.hallatlan.hu

A Hallássérületek Tanintézetében három szakképzés elérhető a tanulók számára. Ezek közül az egyik a bőrtárgykészítés.

Ezen a szakon a fiatalok elsajátíthatják, hogyan kell bőrből és műbőrből, textilanyagból használati tárgyakat, ruházati kiegészítőket készíteni. Ezt a honlapjukon részletesen le is írják.

Az óra keretében a tanárnő elmagyarázta nekünk az munka folyamatát, beszélt felhasznált eszközökről és anyagokról is. Mutatott nekünk már elkészült projekteket, amik között voltak kistáskák, tolltartók és neszeszerek is. Különböző bőröket is megtekinthettünk. A tanár elmagyarázta nekünk, hogy  sajnos nehézkesen megy a szakkör, mert nincs elég felhasználható anyag. Leginkább maradékokból dolgoznak.

Amikor a gyerekek megérkeztek az órára rögtön kommunikálni kezdtek velünk. Minden érdekelte őket, nagyon közvetlenek voltak. Ottlétünk miatt az óra nagy része beszélgetéssel telt. Ők is szívesen válaszoltak a kérdéseinkre és nagyon kellemes volt a hangulat.

Ugyan inkább beszélgettünk a foglalkozáson, azért megtudtunk pár dolgot a bőrtárgykészítésről, és nagyon jól éreztük magunkat.

Témahetünk második napján, március 22-én a cinkotai úti Hallássérültek Tanintézetébe látogattunk el. Részt vettünk az 1/1 osztályosok rajzóráján, ahol a hiányzók miatt csak egy kisfiú és egy kislány vett részt, valamint tanítóik. Húsvéthoz közeledve a gyerekekkel együtt először nyuszit festettünk, majd papírrépát hajtogattunk, közben a pedagógusokkal beszélgettünk munkájukról, az itt tanuló gyerekekről és arról, milyen lehet hallássérültként élni. A rajztanár arról mesélt nekünk, hogy az órákon nem az a cél hogy élethű dolgokat alkossanak, inkább a gyerekek fantáziáját próbálják megmozgatni, így kevésbé éri őket csalódás. A csengő megszólalásakor elkészült műveinkkel és új tapasztalatokkal távoztunk.

Nagyon sok gyerek beteg volt az iskolában, ezért az órán csak három tanuló vett részt. Talán ez volt az oka annak, hogy a foglalkozás csöndben telt el. A munkába nem igazán tudtunk belekapcsolódni, de az azért látszódott, hogy nagyon jól haladnak a tananyaggal. A tanár mindig ment és segítet, ha valamelyik diák nem értett valamit, habár erre általában tényleg nem volt szükség. Maga a tanterem megfelelő volt a munkára.

A testnevelés terem Állami iskolához képest teljesen jó volt. Felszerelések terén is mindent megtaláltunk, amire szükségünk volt. A megnézett órán, röplabdáztunk, ami rendkívül szórakoztató volt. A hallássérültekkel teljesen együtt lehetett működni és egy nagyon izgalmas meccset sikerült lejátszanunk.

A Témahét keretében kettő iskolába volt alkalmunk elmenni. A Hallássérültek Budapesti Tanintézete és a Dr. Török Béla Óvoda, Általános iskola, Speciális Szakiskola EGYMI és Kollégium volt alkalmunk elmenni. A két iskola között az az alapvető különbség, hogy a Tanintézetbe a súlyos hallás sérültek jártak, míg a Török Bélába nagyrészt csak enyhén hallás sérültek jártak. Mindkét iskolában töltöttünk egy napot, ezekről beszámolok. Utána egy rövid összehasonlítás/összegzés lesz.

A Hallássérültek Budapesti Tanintézete a Cinkotai útnál található, 15 percre a Zugló vasútállomástól. Az igazgató nagyon kedvesen köszöntött minket. Letehettük a cuccainkat egy terembe, ott tartottak nekünk egy rövid beszámolót. Az iskolába csak 89-en járnak így nagyon csekély létszámúak az órák, de annál családiasabbak. Bentlakásos iskola, sokak a családi hátterük miatt laknak bent. Az iskola anyagi gondokkal küszködik, de ez a környezeten nem látszik. Nagyon szép iskola, jó sportpályával is rendelkezik. Több órát is meglátogattunk a nap folyamán. Voltunk az ovisoknál, a nagyobbaknál kommunikáció órán, hetedikeseknél matek órán, tesiztünk is velük. A nap nagyon kellemesen telt.

Az iskolának nagyon nagy problémája az alacsony létszám. Sok gyereket próbálnak integrálni halló iskolákba, akik képesek rá. Elmondásuk szerint sokak járnak a Török Bélába akiknek igazaból ebbe az intézménybe lenne a helye. Ez azért van mert a szülők szeretnék ha gyerek megtanulna beszélni. A Tanintézetbe nem tiltják a jelelést, gyakran használják. Ezzel az az egyetlen baj, hogy így nehezebb a jövőben a gyerekeknek alkalmazkodni a halló világhoz. Az iskolának ezen kívül jó az oktatása. 3 szakot is lehet választani továbbtanulásnál (bőr művészet, számítógép szerelő, informatikus). Az iskola támogatja a hallás készüléket, és az implantátumot is, A hallás készüléket jobban, mert az implantátum nagy veszélyekkel jár. Ha a gyereknek siketek a szülei is gyakran ellenzik az implantátumot, mert szeretnék ha benne maradna a siketek világába (a siket gyerekek 90% halló családba születik).

 A Dr. Török Béla Óvoda, Általános iskola, Speciális Szakiskola EGYMI és Kollégium a Rákospatak utcánál található, 15 percre a Mexikói úttól. 

Az elején egy nő tartott nekünk egy rövid előadást az iskoláról/halássérültekről. Sok információt mar tudtam az előző napokból. Ezek után elindultunk megnézni pár órát, de csak rövid időre. Először az ovisokhoz néztünk be pár percre. Ott éppen a számokat tanulták egyeztetni képekkel stb. Nagyon cuki kisgyerekek voltak, kicsit megszeppentek tőlünk de ettől függetlenül ügyesek voltak. Látványosan máshogy tanították itt az ovisokat mint a másik iskolában. Persze más helyzetben is vannak. Utána felmentünk a 3-dikosokhoz akik szintén nagyon kedvesek voltak. Ők már egészen szépen tudtak beszélni, a korokról tanultak meg az évszakokról. Azonosítottak minket is, hogy mi serdülők vagyunk. Ügyes kisgyerekek voltak.Ezután jöttek az ismerkedős játékok a nagyobbakkal. Nem írom le az összes játékot de párat kiemelek. Az elején átmentünk egy egyszerű névtanulós játékon, hogy oldjuk a feszültséget. Ezek után megismerkedtünk egymással kisebb csoportokba és utána elkellet játszanunk némán egy történetet a többieknek. Nekik meg fel kellet ismerniük. Ez volt a legjobb szerintem. Mi a hamupipőkét kaptuk. A többiek egyből kitalálták. Nagyon jól együtt tudtunk működni a nagyot halló gyerekekkel. A beszédük is már sokkal jobban hasonlított a mienkre, tegnapi élményekhez képest. Ez után jött egy kicsit bonyolultabb játék. Zenét játszottak hangosan, miközben egy tanár diktált egy szöveget. Ebből kellett sok információt összeszednünk, aztán visszamondani. Ami engem lenyűgözött, hogy a hallás sérült gyerekek pár helyen többet hallottak mint mi. Itt sokkal személyesebb kapcsolatot alakítottunk ki a gyerekekkel. A Török Bélába nagyon támogatják az implantátumot. Jelelést nem tiltják, de nem nézik jó szemmel. Fő cél, hogy a gyerekek integrálódjanak a halló világba.

A két iskola között az az alapvető különbség, hogy más embereknek való. Máshogy készíti fel a gyerekeket a világra. Mindkettőnek jó módszerei vannak, mások sok mindenben, 

http://www.nagyothallo.info.hu/

http://siketekbp.co.hu/

Török Béla Általános Iskola

Budapesti Tanintézet.

Ezen a héten, az iskolai témahetünk keretében a Hallássértültek Tanintézetében jártunk . Mikor megérkeztünk, az igazgatónő hosszas beszámolót tartott magáról a siketségről, az iskoláról és a testvériskolákról. Szó esett a gyerekek oktatásáról és az iskola utáni elhelyezkedésükről is.

A beszámoló után alkalmunk nyílt részt venni a szakiskolások kommunikáció óráján. Egy kicsi osztályteremben tartották az órát, ahol az asztalok félkörben voltak elrendezve, hogy mindenki jól lássa a tanárt.

Az óra keretében a Bánk Bánnal foglalkoztak. A tanárnő felelettel indította a foglalkozást, aminek a célja a gyerekek beszéltetése volt. A legtöbb feladat is azt a célt szolgálta, hogy fejlessze a beszédkészségüket. Mindenki a legjobb tudása szerint próbált válaszolni a kérdésekre, és látszólag senki nem jött zavarba a jelenlétünktől. Az önálló feladatokat párokban végezték, a(kuki) megoldásokat az egész csoport megbeszélte.

Nagyon érdekes volt, ahogy a tanár kommunikált a gyerekekkel. Jelelt és beszélt egyszerre, különösen odafigyelve a mimikára és a szavak megformálására. Ez azért volt fontos, mert a gyerekek közül mindenki más szinten állt, volt, aki ügyesebben, jobban beszélt a többieknél. Persze pár gyerek hallás javító implantátummal, úgynevezett cochleáris implantátummal rendelkezett, aminek köszönhetően szebben formálta a szavakat.

A tanár egyébként azt mesélte, hogy kötelező olvasmányok terén ugyanazok a követelmények, mint bármelyik másik iskolában. Általában leegyszerűsített változatokat szoktak olvasni, és egyszerűbb feladatok segítségével dolgozzák fel a műveket.

Nagyon örülök, hogy részt vehettem ezen az órán, úgy gondolom, hogy fontos tapasztalatokat szereztem. Ha volt is bennem előítélet, az pillanatok alatt szertefoszlott. Ezek a gyerekek ugyanolyanok mint mi. Tanulnak, beszélgetnek, jegyzetelnek és próbálnak helytállni. Nagyon sok sikert kívánok nekik a továbbiakban.

Az első állomás a TIK teremben volt, ahol egy autista fogadott minket egy foglalkozás keretében. Az óra menete és maga a foglalkozás rendkívül szórakoztató volt, ugyanis a feladatunk az volt hogy papírból hajtogassunk daru madarakat. Miközben csináltuk a papír madarakat rendkívül segítőkész volt és mindenkinek segített aki elakadt a feladatban. Látszott hogy a foglalkozás vezetőjének nagyon fontos dolog volt az Origami, mint művészet. Még híres Origami mesterekről is hozott fényképeket.

A második állomásnál egy halmozottan hátrányos helyzetű embernél voltunk, aki mozgássérült volt és beszédzavarral küszködött. Nagyon készségesen válaszolt a kérdéseinkre, türelmes volt és megértő is egyben.  Megmutatta hogyan tud írni a gépen, hiszen a kezeit nem tudta használni. Volt hozzá egy speciális szemüvege aminek a végén egy hosszú botféleség állt ki és azzal tudott "gépelni". Beszéltünk arról hogy hogyan tudja a mindennapokban használni a gépet. Kiderült az is hogy ő írta a a Nem adom fel alapítvány honlapjának a programsorát, valamint szabadidejében játékokat tervezett, amik nagyon jól néztek ki és szórakoztatóak voltak.

Az utolsó állomáson a könyvtár melletti teremben a hallássérült Raffaell­el “beszélgettünk”. Megmutatta hogy a
saját neveinket hogy kell jelnyelvvel elmutogatni, valamint néhány állatnevet mint a oroszlán gorilla vagy a sas. Nagyon érdekes volt ahogy kommunikált velünk. A napokat és hónapokat is megbeszéltünk a jelnyelv alapján. Nagyon jó volt az egész, az összes foglalkozás közül talán itt tanultunk a legtöbbet és személy szerint ezt élveztem a legjobban.

A következő a látássérült állomás volt, itt két látássérült nő tartott nekünk programot. Először felvettünk egy szemmaszkot és egy fehérbot segítségével végig mentünk az iskola folyosón, ami nagyon frusztráló volt mindig, mert féltem, hogy neki megyek valaminek vagy valakinek. Aztán összekellet párosítanunk vakon különböző tapintású, hangú és formájú tárgyakat.

A 4. állmáson szájjal festettünk ezt azért próbáltuk ki, hogy megtapasztaljuk, hogy milyen mozgássérülten festeni. Kaptunk egy ecsetet a szánkba és egy lapot ezután hátra tettük a kezünket és csak a szánkra hagyatkozhattunk. Sokat nevettünk és tökéletes bemelegítés volt a következő napokra.

Ezután a mozgássérültekkel ismerkedtünk, ahol beültünk egy-egy kerekesszékbe és végig mentünk egy akadálypályán és mesélt a minden napjairól. Elmesélte, hogy otthon háztartást vezet, és két gyereke van, mindemelet úszni tanul és több éven keresztül profi táncos volt. Majd egy mozgássérült mopedessel beszéltünk. Nagyon meglepő volt, hogy a mopedesek nem szállhatnak fel a BKK járműveire. Ezt azzal magyarázzak, hogy a buszokon található rögzítő nem megfelelő a mopedek rögzítésére. Én úgy gondolom, hogy nem az a megoldás hogy megtiltják a mopedeseknek a buszra szállást, hanem az hogy kicserélik a rögzítőket a járműveken. Ha az utazásotok során ilyennel találkozok, akkor támogassátok a mopedest, hogy feltudjon szállni.

http://www.nemadomfel.hu/

Az első napon egy olyan ember jött be nekünk előadni, aki az ombudsmannál dolgozik. Elég hosszú életútja volt hosszú évek alatt végezte el a jogi egyetemet. Eredetileg nem az emberi jogokkal akart foglalkozni, rendes ügyvédnek készült azonban egy Belgiumi utazás megváltoztatta életét.

Kint Belgiumban elment dolgozni egy olyan szervezethez aminek az épületében több, halmozottan hátrányos ember élt. Ezek az emberek nem tudták magukat ellátni a nap minden órájában egy embernek kellett gondoskodnia róluk. Ő is egy ilyen ápolóként dolgozott ott. Eleinte tartózkodott a fogyatékos emberektől azonban ahogy egyre többet töltöt közöttük kötődést érzett az emberekhez és barátságot kötött velük. Itt ismerkedett meg későbbi feleségével aki szintén ápolónőként dolgozott ebben az intézményben. Ezután döntött úgy, hogy az emberi jogokkal szeretne foglalkozni.

Miután visszatér elvégezte a jogi-egyetemet és az emberi jogokkal foglalkozó jogász lett. Azután felvették az Országgyűlési Biztosi Hivatalába (most Alapvető Jogok Biztosának Hivatala), külföldi szóval Ombudsman.

Ezután sok helyen járt. Segített a hátrányos helyzetű gyerekeken Zimbabwe-ban. És Magyarországon is sokat tesz a fogyatékos emberek jogainak védéséért.

Ombudsman

Az ombudsman (svéd eredetű szó), magyar nevén országgyűlési biztos, olyan saját hivatallal rendelkező, a parlamentek által megválasztott köztisztviselő, aki tevékenységében más állami szervektől független, és csak az őt megválasztó országgyűlésnek tartozik felelősséggel. Az ombudsman feladata elsősorban a közigazgatásban, de az igazságszolgáltatás kivételével valamennyi állami szervnél, panasz alapján vizsgálat indítása, a jogsértőnek talált gyakorlatról a szerv értesítése és a panaszos jogainak képviselete. Az ombudsman nem hozhat kötelező intézkedéseket, nem alkalmazhat jogi szankciókat.

Azonban a 2011-es évi törvény mint intézetet az Országgyűlési Biztos Hivatalát mint intézmény megszüntette és feladatait jogutódja az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala vette át.