Ezen a héten, az iskolai témahetünk keretében a Hallássértültek Tanintézetében jártunk . Mikor megérkeztünk, az igazgatónő hosszas beszámolót tartott magáról a siketségről, az iskoláról és a testvériskolákról. Szó esett a gyerekek oktatásáról és az iskola utáni elhelyezkedésükről is.

A beszámoló után alkalmunk nyílt részt venni a szakiskolások kommunikáció óráján. Egy kicsi osztályteremben tartották az órát, ahol az asztalok félkörben voltak elrendezve, hogy mindenki jól lássa a tanárt.

Az óra keretében a Bánk Bánnal foglalkoztak. A tanárnő felelettel indította a foglalkozást, aminek a célja a gyerekek beszéltetése volt. A legtöbb feladat is azt a célt szolgálta, hogy fejlessze a beszédkészségüket. Mindenki a legjobb tudása szerint próbált válaszolni a kérdésekre, és látszólag senki nem jött zavarba a jelenlétünktől. Az önálló feladatokat párokban végezték, a(kuki) megoldásokat az egész csoport megbeszélte.

Nagyon érdekes volt, ahogy a tanár kommunikált a gyerekekkel. Jelelt és beszélt egyszerre, különösen odafigyelve a mimikára és a szavak megformálására. Ez azért volt fontos, mert a gyerekek közül mindenki más szinten állt, volt, aki ügyesebben, jobban beszélt a többieknél. Persze pár gyerek hallás javító implantátummal, úgynevezett cochleáris implantátummal rendelkezett, aminek köszönhetően szebben formálta a szavakat.

A tanár egyébként azt mesélte, hogy kötelező olvasmányok terén ugyanazok a követelmények, mint bármelyik másik iskolában. Általában leegyszerűsített változatokat szoktak olvasni, és egyszerűbb feladatok segítségével dolgozzák fel a műveket.

Nagyon örülök, hogy részt vehettem ezen az órán, úgy gondolom, hogy fontos tapasztalatokat szereztem. Ha volt is bennem előítélet, az pillanatok alatt szertefoszlott. Ezek a gyerekek ugyanolyanok mint mi. Tanulnak, beszélgetnek, jegyzetelnek és próbálnak helytállni. Nagyon sok sikert kívánok nekik a továbbiakban.